A történelem folyamán mindig is voltak olyanok, akik felkarolták, segítették, támogatták azokat az embereket, akik önállóan már nem voltak képesek életfeltételeiket biztosítani. Aki e segítést választotta szakmájául, az ezt csakis elhivatottan teheti!
Emberhez méltó, tartalmas, kiegyensúlyozott évek időskorban is, megváltozott életkörülmények mellett is – ezt biztosítja lakóinak a nagykozári Napsugár Időskorúak Szolgáltató Központja. A baranyai megyeszékhely közelében fekvő településen jó levegő, szép és csendes környezet fogadja az időseket. Az intézmény egyrészt az idősek otthonát foglalja magában: akadálymentes, élénk színekkel díszített környezetben két-, három- és négyágyas szobákban élhetnek itt az ellátottak. A szobák mindegyike telefonnal felszerelt, hiszen az idős embereknek lényeges, hogy rendszeres kapcsolatban lehessenek hozzátartozóikkal. Az otthonban kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a lakóknak foglalkozásokat biztosítsanak, de azon túl is számos lehetőséget kínálnak a szabadidő hasznos eltöltésére. A cél ugyanis az, hogy az idős emberek minél hosszabb ideig maradjanak frissek testileg és szellemileg is.
Az intézmény keretein belül idősek klubja is működik, ahová a faluban élő szépkorúak is naponta ellátogathatnak: ebédelhetnek itt, és szabadidős programokon, kint még kirándulásokon is részt vehetnek. Az otthon dolgozói pedig családias légkörben, emberségükkel, szakértelmükkel, a méltóságot tiszteletbe tartva segítik gondozottjaik mindennapjait. Az itt élő idősek ettől kiegyensúlyozottak, egymással toleránsak, családtagként fogadják el és segítik társaikat.
7621 Pécs, Jókai u. 1.
06 72 513 813
© 2014 SZOCEG. Minden jog fenntartva. Cookie és Adatvédelmi nyilatkozat
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |