Fontosnak tartjuk az idős emberek gazdag tapasztalatainak felhasználását és továbbadását.
Jól megfér egymás mellett idős ember és szociális helyzetéből adódóan hátrányos helyzetű, egyedülálló, szervi és mentális betegségekkel küszködő fiatal is a csányoszrói Idősek Klubjában. A település az Ormánság szívében, Baranya megye déli részén található. A rendezett, virágos utcáival és felújított intézményeivel kitűnő falu körjegyzőségének épületében kapott helyet a klub.
Küldetése az, hogy idős, elesett, rászoruló embereken segítsen, mégpedig fizikai ellátásukban, egészségügyi ellátásuk megszervezésében, pszichés gondozásukban, napi foglalkoztatásukban. A klub az ellátottak napközbeni tartózkodásra nyújt megfelelő intézményi körülményeket, folyamatos felügyelet mellett. Az itt dolgozók programok széles palettáját kínálják a rájuk bízott idős, illetve elesett embereknek: sétálni kísérik őket, előadásokat szerveznek nekik, felolvasást biztosítanak számukra, olvasásra, rádióhallgatásra, tévénézésre, kártya- és társasjátékokra, vetélkedőkre, zenehallgatásra ösztönzik őket. Ezen túl lehetőséget biztosítanak számukra az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, sőt, még akár arra is, hogy ruhájukat a klub mosógépében mossák tisztára.