Nagykozár – Napsugár Időskorúak Szolgáltató Központja

nagykozar_01

A történelem folyamán mindig is voltak olyanok, akik felkarolták, segítették, támogatták azokat az embereket, akik önállóan már nem voltak képesek életfeltételeiket biztosítani. Aki e segítést választotta szakmájául, az ezt csakis elhivatottan teheti!

Emberhez méltó, tartalmas, kiegyensúlyozott évek időskorban is, megváltozott életkörülmények mellett is – ezt biztosítja lakóinak a nagykozári Napsugár Időskorúak Szolgáltató Központja. A baranyai megyeszékhely közelében fekvő településen jó levegő, szép és csendes környezet fogadja az időseket. Az intézmény egyrészt az idősek otthonát foglalja magában: akadálymentes, élénk színekkel díszített környezetben két-, három- és négyágyas szobákban élhetnek itt az ellátottak. A szobák mindegyike telefonnal felszerelt, hiszen az idős embereknek lényeges, hogy rendszeres kapcsolatban lehessenek hozzátartozóikkal. Az otthonban kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a lakóknak foglalkozásokat biztosítsanak, de azon túl is számos lehetőséget kínálnak a szabadidő hasznos eltöltésére. A cél ugyanis az, hogy az idős emberek minél hosszabb ideig maradjanak frissek testileg és szellemileg is.

Az intézmény keretein belül idősek klubja is működik, ahová a faluban élő szépkorúak is naponta ellátogathatnak: ebédelhetnek itt, és szabadidős programokon, kint még kirándulásokon is részt vehetnek. Az otthon dolgozói pedig családias légkörben, emberségükkel, szakértelmükkel, a méltóságot tiszteletbe tartva segítik gondozottjaik mindennapjait. Az itt élő idősek ettől kiegyensúlyozottak, egymással toleránsak, családtagként fogadják el és segítik társaikat.